Ének: Szabadics Magdolna; Zongora: Robert Károly
1.
Kín parázsa izzik szívemben,
S Isten-lehelet fúj reá,
Szívem sajog a gyötrelemben,
Vonaglik s néha meg-megáll.
S én mégis mondom: „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja-a,
S tüzét kiállom s „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja.
2.
Izzó szívem csak feküdjék ott
Az Ő üllőjén igazán,
S az Úr szándéka hagyjon nyomot
A kalapácsütés nyomán.
S én mégis mondom: „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja-a,
S tüzét kiállom s „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja.
3.
Ő lágyuló szívemre ráüt,
S a fényes szikrák szállanak,
Majd fordít rajta, izzít és hűt,
Míg vége lesz a munkának.
S én mégis mondom: „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja-a,
S tüzét kiállom s „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja.
4.
Az én üdvömre hajt Ő végre
Tisztító-tüzet, sorscsapást,
S ha visz is kínra s gyötrelemre,
De érzem én az Úr-áldást.
S én mégis mondom: „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja-a,
S tüzét kiállom s „Úgy légyen!“,
Ahogy azt Isten akarja.
Kar: Ne-em zúgolódom a baj miatt,
Azzal csak növelném azt én.
Ú-úgyis elmúlik az holnap,
Ha Isten műve bennem kész.
Azért én mondom: „Úgy légyen!“
És kitartok bízva tová-ább,
Azért én mondom: „Úgy légyen!“
És kitartok bízva tovább.